Vajon miért ennyire sötét a kép,
Mint akinek minden végleg véget ért?
Magamat tettekre sarkallom,
Vezet ez a nem evilági fájdalom.
Ahol már minden darab…
Együtt halad, halandó marad.
Egy egyetemesebb rendben,
Egy empatikusabb trendben.
Olyan rég nem volt már bennem ennyi élet!
Képzelem, hogy régi énem most már mivé lett.
Szeretem ezt a letaszított angyal szerepem.
Az elidegenedéssel szeretkezem.
Ebben a határtalan mély csendben ébredek,
Érzem, minden sikolyra képtelen.
Olyan, akár az ítéletre való felébredés,
Ahogyan átitatja testem és lelkem a végsõ felismerés!
Ebben a határtalan mély csendben ébredek,
Érzem, körülöttem minden sikolyra képtelen!
Ahol már minden darab…
Együtt halad, halandó marad.
Egy egyetemesebb rendben,
Egy empatikusabb trendben.
Olyan rég nem volt már bennem ennyi élet!
Csak képzelem, hogy régi énem most már mivé lett.
Szeretem ezt a letaszított angyal szerepem,
Az elidegenedéssel szeretkezem.